Home
Dr. Ecsedi István az I. világháborúban 2. rész
- Írta: Czeglédiné Dr. Lovas Enikő
1911. január 1-gyel tartalékos kadétként a 39-es gyalogezredhez helyezték, ahol a háború végéig beosztásban maradt.[1]
1912. január 1-jétől, Zoltai Lajos ajánlására nevezték ki a Déri Múzeum „múzeumőrévé”, a néprajzi osztály vezetőjévé, ezzel majdnem egy időben kinevezték a Református Tanítóképző Intézet rendes tanárának is. Ekkor fő törekvése még tudományos pályájával az egyetemi tanári cím elérése volt, ezt tükrözték egyéb társadalmi szerepvállalásai is.
Ebben az időben kapta meg első, és később is egyetlen kitüntetését, az ún. 1912/13-as Emlékkeresztet, más néven Mozgósítási keresztet. Eszerint az 1912-1913-as az ún. Első és második balkáni háborúk miatt elrendelt
mozgósításban is részt kellett vennie, mert ezt a Ferenc József alapította kitüntetést a hadsereg azon tagjai számára adományozták, akik az 1912-es mozgósításkor tényleges katonai szolgálatra voltak behívva és legalább 4 héten át tényleges katonai szolgálatot teljesítettek. Az Osztrák-Magyar Monarchia déli határaihoz közel zajlott konfliktusok valódi háborús veszélyt jelentettek, és bár a Monarchia végül egyik háborúban sem vett részt, a katonák egészen a második háborút lezáró békekötésig (1913. augusztus 10.) készenlétben álltak. Ennek elmúltával szereltek csak le a tényleges állományon felül behívott katonák, akik aztán az emlékkeresztet kapták. A mozgósítás a sereg minden egységét érintette, ezt a kitüntetést egymillió példányban adományozták.[2]
Ugyanakkor még 1914-ben megjelent fő műve, az „A Hortobágy puszta és élete” című, gazdagon illusztrált kötet. Tervezett további kutatásaiba, amelyek során főként a pásztorélettel és halászattal kapcsolatos néprajzi gyűjtéseit valósította meg; és egyetemi pályaorientációjába azonban elvágólag szólt bele az I. világháború.
Mint tartalékos tiszthelyettest, 1914 nyarán, a háború kitörésekor az elsők között mozgósították, és részt vett a keleti front első csatáiban. A galíciai hadszíntéren részt vett a második lembergi csata előkészítő eseményeiben, és ennek egyik súlyos harcában, a Grodek-Komarno-Dnyeszter védelmi vonal kiépítése során 1914. szeptember 8-án egy gránátszilánktól súlyosan megsebesült.
Az ezredalbum alapján az aznapi támadás Czulowicze falunál erős orosz tüzérségi ellenállásba ütközött Humienec felől, aminek ágyú- és géppuskatüzén átjutva sikerre vitték az előrenyomulást. Azonban a nagy veszteségek és az ellenség nagyszabású erőfölénye alapján a hadvezetés a további támadást értelmetlennek ítélte, és elrendelte a visszavonulást.
Hosszú kórházi kezelés után egy évi egészségügyi szabadságot kapott[3]. Ekkor vált szokásává, hogy fegyver helyett egy görbe botot hordott magával: bal lábára láthatóan sántított. A háborúban szerzett testi-lelki sérüléseinek nyomait élete végéig viselte.
E haditett után, 1914. november 1-től nevezték ki tartalékos hadnaggyá a 39. gyalogezredben.[4]
A cikk folytatása itt olvasható.
Képek: Ezredjelvény: kituntetes.webnode.hu
Schematismus für das k. u. k. Heer und die k. u. k. Kriegsmarine 1912 (Wien, 1911), p. 544-545.
Könyvborító: Históriaantik Könyvesház Bt, 2011.
Térképek és kivágatok: Lépes Győző - Mátéfy Artur: A cs.és kir. báró Hötzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918 (Debrecen, 1939)
Emklékérem: Rosta József, MNM Éremtár, Folia Historica 34., p. 182.
Galíciai térképrészlet: De Sgradelli Caesar: A Délvidék hadtörténete 1914-1918. Magyar ezredek az I. világháborúban
Katonaportré: Dr. Ecsedi István 1885—1936. Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)
Kinevezés: Budapesti Közlöny 302. sz. 1914. december 29.
[1] Schematismus für das k. u. k. Heer und die k. u. k. Kriegsmarine 1912 (Wien, 1911); 1913 (Wien, 1912); 1914 (Wien, 1914). Ranglisten des Kaiserlich und Königlichen Heeres 1916, 1917, 1918 (Wien, 1916, 1917, 1918).
[2] Gyurákovics Norbert: Az érdem elismeréséül… Somogyi Múzeumok Közleményei, 15. (Kaposvár, 2002.) p. 265.
[3] Lépes Győző - Mátéfy Artur: A cs.és kir. báró Hötzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918 (Debrecen, 1939) és
Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985) p. 29.
[4] Kinevezés: Budapesti Közlöny 302. sz. 1914. december 29.
Dr. Ecsedi István az I. világháborúban 4. rész
- Írta: Czeglédiné Dr. Lovas Enikő
1917 november végén Ecsedi István Königgrätzből menetzászlóaljat vezetett az olasz frontra.[1] Ezután a fronton maradt annak végleges összeomlásáig, és csak november közepén érkezett haza.
Az ezred alakulatai 1918 tavaszán a Piave mentén, Montellonál kapcsolódtak be a harcokba. Június közepén fő feladatuk a Montello magaslat elfoglalása lett. Ezt követően a Velencei Alpokba irányították át őket, ahol némi pihenést követően augusztus 1-től Feltre vidékén, Orso-Salarolo területén kerültek frontállásba. Az utolsó támadási parancs október 26-án érkezett az ezredhez, október 30-én visszavonultak a Feltrére. Innen utaztak haza osztrák területen keresztül, november 20-án érkeztek vissza Debrecenbe.
Ecsedi István igyekezett újra visszatérni régi életéhez és feladataihoz. Ezek mellett 1919 elején, a földműves szövetség hetilapjaként elindította a Hajdúföld c. újságot, amelynek ez év működése idején, bő fél évig főszerkesztője volt. Később az újság más változatban, napilapként éledt újjá. Ecsedi később az Egyetértés c. politikai napilap külső munkatársaként is írt, tudományos cikkei mellett. Eredményes néprajzi gyűjtéseit kiterjesztette, és azok érdekességeit az 1920-as évek közepétől fővárosi újságokban is publikálta. 1925-től átvette a városi Közművelődési Könyvtár és Képtár vezetését, és még ebben az évben a debreceni egyetem kinevezte magántanárának. 1927-től számos iskolai tankönyvet is írt.
1929 végén elnyerte az újonnan felépült és berendezett Déri Múzeum igazgatói posztját, ami mellett megtartotta egyetemi magántanári előadásait. Kiterjedt nyári utazásain szerzett élményeit könyvek formájában tette közzé.
1932-ben agyvérzés érte. Ezután megrokkant egészsége dacára tovább folytatta néprajzi kutatásainak és úti beszámolóinak publikálását. Foglalkozott a vadászat, népi táplálkozás, szilaj állattartás témaköreivel. 1934 tavaszán megszervezte a Hortobágyi Múzeumot.
1936 februárjában másodszor kapott agyvérzést, ebből már nem épült fel maradéktalanul. Május 17-én, a harmadik rohamban, 51 évesen életét vesztette.[2] Halála országosan mély részvétet váltott ki, emléke életművében máig él.
Képek: Menetzászlóalj indulása Königgrätzből. Fotó és vonatkozó kivágat: Lépes Győző - Mátéfy Artur: A cs.és kir. báró Hötzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918 (Debrecen, 1939), p.320/2.
Térképrészlet: De Sgradelli Caesar: A Délvidék hadtörténete 1914-1918. Magyar ezredek az I. világháborúban
Fotó: Dr. Ecsedi István 1885 — 1936. Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937) p. 39.
Gyászjelentések: A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Hungaricana
[1] Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1916 és 1917. évi állapotáról ( 1918)
[2] Sőregi János: Dr. Ecsedi István (1885-1936) (Nekrológ) A debreceni Déri Múzeum Évkönyve, 1936. p. 20-55.
Dr. Ecsedi István az I. világháborúban 3. rész
- Írta: Czeglédiné Dr. Lovas Enikő
1916 tavaszára állapota annyira megjavult, hogy újra katonai szolgálatra alkalmasnak nyilvánították, és május 3-án főhadnagyi rangban bevonult Königgrätzbe, ezrede akkori állomáshelyére.
Néhány hónapnyi helyőrségi szolgálat után, 1916 nyarán a lábadozó állományból állítottak föl egy új zászlóaljat, amelynek feladata határbiztosítás volt. A zászlóalj négy századból állt, és a 4. század parancsnoka dr. Ecsedi István főhadnagy lett.
A zászlóaljat 1916. július 30-án Erdélybe szállították, előbb Kis-Küküllő vármegye, majd a Tömösi-szoros védelmére. Az Ecsedi-század Hosszúfalunál kapott helyet, a védelmi arcvonal középpontjában. Itt érte őket a román betörés augusztus 28-án hajnalban. Ekkortól öt hónapig tartó védelmi harc kezdődött az Olt mentén. A Puszta Celinánál jelentős túlerő miatti nagy veszteségeket hozó szeptember 30 -október 1-jei ütközetben a 4. század újra a középrészen kapott helyet, tartalékként. Ezt követően üldöző hadműveletek részeként az Ojtozi-szoroson keresztül végül a Kárpátok határgerincéig jutottak, ahol Leánymezőpontjánál a Casinu patak völgyében, már román területen folytattak harcokat. 1917 január közepén az igen megfogyatkozott zászlóaljat szabadságolták, ezzel ért véget erdélyi tevékenysége.
A cikk folytatása itt olvasható.
Képeslap: akpool.de
Térképek: Magyarország az első világháborúban. Lexikon A-Zs. Szijj-Ravasz, Budapest, 2000. p. 157., 329.
Források: Lépes Győző - Mátéfy Artur: A cs.és kir. báró Hötzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918 (Debrecen, 1939)
Balogh István: Ecsedi István élete és munkássága (Folklór és etnográfia 20. Debrecen, 1985)
Dr. Ecsedi István 1885 — 1936. Sőregi János: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1936 (1937)