Szentgyörgyi János helytörténeti írásaiból válogatva, Dózsa mester utcájához korszakban, és talán földrajzi távolságban is közel álló Vár utca eredete következik. Az eredeti cikk 1998-ban jelent meg a Hajdú-Bihari Naplóban. A XIII. században Debrecen is földesúri birtok lett. Az Istvánt követő királyok folytatták a kereszténység terjesztését, amelynek érdekében egyre több főnemesi lovagot hívtak be Németalföldről.

Így került e vidékre a Guth és Keled testvérpár is, akiknek utódait a Guthkeled nemzetségből valóknak nevezzük. Közülük az első földbirtokos Debreceni Rofin bán volt, aki (valamint a családtagjai: Dózsa, Péter és a fiaik) meghatározói lettek Debrecen gyors fejlődésének.

De hol volt akkor még Debrecen? Apró falvak léteztek itt csupán, amelyeknek ma már a neveikre sem emlékezünk. A kiváló történész, Módy György kutatásai alapján a korabeli három kis falu helyét is jobbára csak sejthetjük. Ezek közül a legnagyobb Debrecenfalva lehetett, a mai Csapó, Burgundia és Domb utcák helyén. Közel hozzá, a Rákóczi és a Szappanos utcák környékén volt Szentlászlófalva, amely a nevét a templomáról kapta. A harmadik kis települést Boldogasszonyfalvának nevezték, és a jelenlegi Nagyállomás helyén terülhetett el. Később ezek a kis falvak összenőttek, összeépültek, és lényegében ebből a fejlődésből alakult ki a későbbiekben a mai Debrecen.

debrecen falvak

ddozsaDebreceni Dózsa 1316-ban (más források szerint 1317-ben) nagy győzelmet aratott Kopasz nádor felett, aki Károly Róbert ellenfele volt, és ezért jutalmul ő lett az ország új nádora. (Az 1317-es debreceni csatáról tanulmány itt olvasható. szerk.) A debreceni uradalma így már valóban a térség központja lett. A mai Vár és Csapó utcák találkozásának tájékán állhatott a debreceni Dózsa család lakhelye, amelyet később átalakítottak, megerősítettek és egy várszerű épületté fejlesztettek.

Milyen volt a vár? Nem tudjuk igazán. Semmi esetre sem lehetett valami hatalmas, fényes, kényelmes erődítmény, hiszen - amint Zoltai Lajos muzeológus tanulmányából megtudhatjuk - a későbbiekben Szapolyai János erdélyi vajda, amikor gyakorta Debrecenben látogatott, nem ebben a várban szállt meg, hanem a módos Kardos Imrénél. A rossz nyelvek szerint talán nem is a várbeli komfort hiánya miatt, sokkal inkább a szép Kardosné kedvéért... Így volt-e vagy sem, soha meg nem tudhatjuk,

Azt viszont igen, hogy 1361-ben, a Dózsa család akkor élő tagjainak közbenjárására, Lajos király megadta Debrecennek a bíróválasztás jogát, amely egyben a várossá válást is jelentette. Így hát, attól az évtől számítva, Debrecen immár 637 éve viseli büszkén a városi címet és rangot.

Nem kétséges, hogy mi, késői utódok sokat köszönhetünk Dózsa mesternek, aki időközben Erdély vajdája lett. (Kép forrása: adontes.hu/alkotasok/magyar-hosok-arckepcsarnoka/debreceni-dozsa)

A vár később elpusztult, az enyészet martaléka lett. Emlékét utcanév őrzi, amelyet 1845-ben kapott az akkori város tanácsától.

Álljunk meg most kis időre a Vár utcán és a múltbéli merengéseinket követően nézzük meg a zenedét, az utca legszebb épületét. Az épületegyüttesben található a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és a Simonffy Emil Zeneiskola. Mind kettő a város büszkesége, országos, sőt világhírű zenepedagógiai intézmény. A hírnév megalapozója, megteremtője az a Simonffy Emil (1883-1919) volt, akinek a neve összeforrott mind azzal, amely Debrecen zenei életének múltjához és jelenéhez is kötődik. Ő volt az iskola első országos látókörű igazgatója, ő építtette ezt a zenepalotát; a költségeit nem utolsósorban a város hajdani, áldozatkész polgárai teremtették elő. Oly sokat tett Debrecen zenei életének felemeléséért, hogy annak puszta felsorolásai meghaladja ennek az írásnak a terjedelmét.

zenede
A zenede a Vár utcán 1900 körül. (Forrás: egykor.hu/debrecen/debreceni-zenede)

Egyet tehetünk csupán a Vár utcai sétánk végeztével: tisztelegve egyaránt fejet hajtunk Dózsa mester és Simonffy Emil emléke előtt.

Szentgyörgyi János

A cikk megjelent: Hajdú-Bihari Napló, Debreceni Polgár, 1998. június 24. 5.o.