MH 5. Bocskai István Lövészdandár Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Hajdú-Bihar Megyei Szervezete szervezésében megemlékezést tartottak a Debreceni Köztemetőben. A megemlékezésen részt vettek az "Elefeledett emlékezet" Háborús Kegyeleti Kutatócsoport tagjai is.

Kegyeletüket a Magyar Hősök parcellájánál rótták le. Ebben a parcellában nyugszanak az októberi harcok során Debrecen különböző közterületein pl. a klinikatelepen ideiglenesen elföldelt magyar katonahősök. Ez a tábla fogadta be az 1945–1949 között Debrecenbe érkezett hadifoglyok közül a betegségben, legyengültségtől meghaltakat. A Szovjetunióból hazaérkező hadifoglyoknak a Pavillon laktanya lett kijelölve szűrőállomásul. Itt került felállításra a 101-es számú vöröskeresztes hadikórház, mely a legyengült katonákat próbálta meg szerény lehetőségeihez mérten ellátni. Ehhez csatlakozott még a Hatvan utca 6. szám alatti egykori zsidó gimnázium épületében felállított segélyhely. Ezen kívül kerültek még hadifoglyok az Auguszta szanatóriumba és a Klinikára is. Ezekben a kórházakban, segélyhelyeken összesen 322-en haltak meg súlyos betegségekben 1945. január 4-e és 1949. január 9-e között.

A köztemető hadisíjairól, az ott nyugvó hősi halottakról bővebb tájékoztatás, térképes kereső lérhető itt!