1849. augusztus 2-án a Nagysándor József vezette maréknyi magyar honvédsereg a sokszoros túlerőben lévő orosz cári katonaság ellen szörnyű vereséget szenvedett. Az ütközet a városközponttól négy-öt kilométerre folyt le, a Köntösgát (mai Balmazújvárosi út) északi és déli legelőin és a Nagyerdőig húzódó Nyulas legelőjén, valamint a Csigekert északi kerítésénél. Az orosz győzelem után hadsereg vezetője háromnapos szabadrablást engedélyezett katonáinak, ami után, csak a negyedik napon kezdhettek neki a városi hatóságok a halottak eltemetéséhez. A sok halott és a három napos szabadrablás után fenn állt a veszélye egy újabb járványnak, így a debreceni hatóságoknak gyorsan kellett cselekedniük az elhantolást illetően.

A városnak sajnos nagy gyakorlata volt a járványok kezelésében, ugyanis az ütközet előtt nem egészen két évtizeddel, 1832-ben is járvány dúlt Debrecenben, amely 2152 áldozatot szedett az akkor mintegy harmincezer lakosú városban. A temetéssel Szabó Márton mezőrendőr-kapitányt bízták meg, aki a legkézenfekvőbb megoldásnak azt látta, ha a harci események közelében maradnak. A 112 magyar honvéd és 634 orosz cári katona földi maradványait egy közös sírba temették el, melyet a Csigekert nyugati sarkánál ástak a Csigedomb oldalába. Nem tudni azonban pontosan, hogy hány halott is lett oda elhantolva, ugyanis a források ellentmondásosak, nem tudni, volt-e további betemetés ezen a helyen. Ma már nehéz eldönteni, mennyire volt tudatos a helyválasztás, vagy hogy ismerték-e a hely történetét, ugyanis 1812-es térképeken ezen a helyen még „Pestis Temetőt” jelenítenek meg. Viták és találgatások folynak még a mai napig arról, hogy miért maradt még a XVIII. században is benne a Szent Mihály utca, valamint Szent Mihály neve jóval a hitújítás után is még, amikor minden más szent nevéről (Szent Anna, Szent Miklós, Szent András) lekopott a „szent” előtag. (Papp, 2019)

Az 1849-es honvéd hősök sírjának mai helyét nem lehet pontosan tudni, de a Csákvári Sándorral folytatott beszélgetésem során megtudtam, hogy elég biztosak abban, hogy a mauzóleum jobb oldalán elhelyezkedő domb a sírhely.

Az ütközet után az orosz csapatok megszállták Debrecent, a várost csapataik átvonuló állomásának tekintették, kórházaikat itt rendezték be. A katonák ellátása és élelmezése a városra hárult. A nagyszámú beteg, kb. háromezer fő elhelyezésére szinte minden közösségi és magánházat át kellett adni a cári seregnek kóroda céljából. A betegek száma azonban tovább növekedett, még több épületre volt szükség az elhelyezésükhöz: a külső vásártéren használt, kőből és fából készült „sátrakat” felnyitották és egy további ezer beteg befogadására alkalmas épületté alakították át. Azonban ezek a helyek három nap alatt beteltek, újabb ötszáz beteg elhelyezésére magánházakat és boltokat foglaltak le.

Az orosz csapatok végül pár hónap alatt hosszabb-rövidebb ideig tartózkodtak itt, hatalmas létszámmal vonultak át a városon. Betegeik azonban még 1850 áprilisában is feküdtek a város kórházaiban. Az utolsó orosz katona 1850. július 23-án halt meg Debrecenben. A nagyszámú halott eltemetésének helyéről nincsenek adatok, de egy 1857-es térkép alapján, melyen a temető Muszkatemető néven szerepel, valószínűsíthető, hogy őket is ebbe, a tulajdonképpen járványtemetőként funkcionáló temetőben helyezték örök nyugalomra.