könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

A temető a Köntösgát északi legelőin, a Nagysándor-emlékmű és a régi kokaslói téglagyárak mellett fekszik. Az I. világháború alatt Debrecenbe szállított és egészségügyi megfigyelés alatt elhunytakat szállították ide. A túlnyomórészt ragályos betegségben elhunyt orosz hadifoglyok mellé került 1925-ben a felszámolt nyulasi barakktemetőből ide szállított „525 hősi halott és orosz hadifogoly” is. Velük együtt összesen 2352 katona tömeges és egyéni sírját őrzi a napjainkra már újra rendezett kegyeleti park. (Papp, 2019)

Az első világháború alatt a hátországi nagyvárosba, Debrecenbe először 1914. október 14- én érkezett meg az első, orosz hadifoglyokat ideszállító vasúti szerelvény. Az érkezők fertőtlenítését és egészségügyi megfigyelését a város és a katonai vezetés megállapodása alapján a Balmazújvárosi úti téglagyár területén, valamint a Diószegi út környékén lévő Mészhomok-téglagyárban oldották meg, néhány tisztet pedig a DEMKE kórháza látott el. Az ide szállított fogoly katonákat általában gyalog kísérték a belvároson át a MÁV Nagyállomástól a fürösztő és megfigyelő helyekre. A fennmaradt adatok alapján csak 1915. április 5. és 8. között közel 6300 hadifogoly haladt át a város közterületein. (Internet4)

A városi polgári hatóság már az első fogolyszállítmány megérkezésekor tartott a betegségek behurcolásától, így szervezési intézkedésekkel igyekeztek egy esetleges járvány kitörésének, terjedésének útját állni. A település vezetősége többször is kérte a katonai állomás parancsnokságot, hogy a lakosság közegészségügyi biztonsága érdekében szüntessék be a hadifoglyok gyalogos szállítását a város belterületén. Később kiderült, hogy nem volt alaptalan a félelem, ugyanis az orosz hadifoglyok körében az első csoportok ideérkezésétől számított nyolcadik hónapban, 1915 júniusában megjelent a kolera. A Balmazújvárosi úti téglagyárnál lévő fogolytábor több tízezer fős zárt közösségében napok alatt robbanásszerűen terjedt a járvány. A várhatóan nagy számú halott biztonságos elhelyezésére a szállásuk közelében, a Köntösgáti legelőn álló 1849-es Nagysándor József emlékoszloptól északkeleti irányban jelölték ki a járványtemetőt. Az első temetés június 4-én volt, és 10-éig csak napi egy, 13-án azonban már 150 halott elhantolásáról kellett gondoskodni. A legpusztítóbb nap 16-án volt, amikor is 330 hadifogoly hunyt el. A járvány a hónap végéig tartott és összesen 1618 életet követelt. Temetőhelyük végül 59 tömegsírból – melyeknek darabjába csak 50 fő kerülhetett – és néhány egyéni sírhelyből alakult ki. Az itt nyugvók több mint kétharmada ma is ismeretlen, utólag csak 498-at sikerült azonosítani az 1917 decemberében készült halotti anyakönyv alapján, melyben gyakran hiányosan szerepeltek a nevek.

A lakosságra is nagy veszélyt jelentő kórt sikerült az intézkedéseknek köszönhetően sikerült hermetikusan elzárni, a fogolytábor, valamint a járványkórház területén belül tartani, és még ott felszámolni. Ugyan a fertőzés máshol is felütötte a fejét, azonban védőoltásokkal és a kisebb gócpontok lokalizálásával sikerült elérni, hogy Debrecent nem kellett zárlat alá vonni, így a piaci kereskedés és az élelmiszerellátás sem akadt el. A város akkori tiszti főorvosa, dr. Tüdős Kálmán 1915. július 6-án jelenthette a civil és katonai illetékesekből álló „járványbizottságnak”, hogy a polgárok körében ötször huszonnégy órán belül nem történt kolerás megbetegedés, így az akkori törvényi előírásoknak megfelelően a járvány megszűntnek nyilvánítható. A hírről a lakosságot csak négy nap múlva tájékoztatták a Debreceni Közlönyön keresztül, ahol azonban felhívtak az emberek figyelmét a szükséges óvintézkedések betartására. Az elkülönített hadifoglyok esetében július 16-át tekintették a kór megszűnésének.

Az utolsó kolerás temetés után a járványtemetőt, vagy másként hadifogoly-temetőt azonnal lezárták. A sírkert északnyugati részéhez csatoltak egy bővítményi területet is, amelyet két év múlva, 1917-ben ismét megnyitottak. 1917. szeptember 8. és 1918. november 11. között ismét járványtemető funkcióját látta el, ekkor azonban már egyes sírokba temették el a város különböző ideiglenes temetőiből, például a Salvator hadikórházból áthozott, 208 ismert nevű hadifogoly holttestét. Zoltai Lajos 1919-ben elkészítette a temető felmérését, mely alapján kiderült, hogy a bővítési területen az oroszokon kívül olasz, szerb és román nemzetiségű foglyokat, valamint internáltakat és civil munkásokat is eltemettek. Az ismét bezárt temetőt 1925-ben nyitották meg újra, amikor a felszámolt nyulasi barakktemetőből 525 hősi halottat és orosz hadifoglyot temettek át ide, tömegsírba helyezve. Így az addigra már soknemzetiségű hadifoglyok temetője magyar hősök kegyeleti helyévé is vált.

 4

Emlékmű, koszorúzás

(forrás: http://hadifogoly.erda.hu/hu/linkek, letöltve: 2022.04.14)

 

A sírkert a második világháborúig maradt a figyelem középpontjában, az ott felállított emlékművet, melyet az ott nyugvók előtt tisztelegve a hadifogolytábor parancsnoka Rácz Béla főhadnagy saját költségén állíttatott, rendszeresen megkoszorúzták. A háború utáni politikai átrendeződés azonban ezt a katonai emlékhelyet is feledésre ítélte, csak az 1980-as évek végén fedezték fel ismét. Akkor a honvédség, a város és más civil szervezetek segítségével sikerült rendbe tenni. Legutóbb a temető megnyitásához kapcsolódóan az Orosz Föderáció újította fel saját hősei emlékére. 2015-ben a magyar honvédség és civil kutatók az „Orosz hadifoglyok temetője Debrecenben” című könyv megjelentetésével tisztelegtek az ott nyugvók emléke előtt, egyebek közt közreadva az ott nyugvók eddigi legteljesebb névsorát.