Debrecen igen gazdag katonai emlékekben, azonban a háborúk, különböző ütközetek során elhunyt hősökről csak kerek évfordulókon beszélnek a mindennapokban. Debrecen az egymástól távol lévő népek találkozását segítő utak kereszteződésében jött létre, így a kereskedelem miatt és mellett igen gyakran került a hadseregek útjába. Békeidőben találkozási hely, más időben hadszíntér, megint máskor pedig határterület volt a település folyója, a Tócó és környezete. A Nagyerdőben és a keleti erdős pusztákon fellelt „ördögárok” a római birodalom északkeleti védterületén katonai sánc része volt. (Papp, 2019)

A honfoglalás és utána következő időkből sajnos nagyon kevés adat maradt fent, a tatárjárásról is mindössze annyit lehet tudni, hogy nagyon nagy veszteségekkel járt. Az első, jól rögzített, országosan is fontos katonai esemény a XIV. század második évtizedéből ismert. 1317-ben a mai település délnyugati részén zajlott az úgynevezett „debreceni csata”, melyben I. Károly (Károly Róbert) király fényes győzelmet aratott Borsa Kopasz felett.

A mohácsi vész után Debrecen a török birodalom határterületébe került, mely időszak alatt a királyi, erdélyi és török-tatár sereg ellátója és prédája lett. Ezután a Rákóczi-szabadságharc idején a harcosok felvonulási területévé vált. Az 1849-ben fővárossá vált Debrecen a szabadságharc idején újabb óriási katonai mozgások színterévé vált – először magyar, majd orosz cári csapatokévá. A XX. század első háborúja során a város katonakórházzá, majd a második világháború során tényleges hadszíntérré vált. Ezen mozgalmas évszázadok alatt számos nemzet rengeteg katonája hunyt el, azonban a létesített sírkertek közül csak a XIX-XX. században létrejöttek azonosíthatók már napjainkban.