könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

A kulturális jogok, ezen belül is az örökségvédelme szabályozó jogok az Alkotmányból nyerik létalapjukat. Az Alaptörvény XII. fejezet 70/F §-a értelmében a Magyar Köztársaságnak biztosítani kell állampolgárai számára a művelődéshez való jogot. És nem csak „kultúrához való jogról” vagy „kulturális jogról” ír a törvény, hanem művelődéshez való jogról, bár a fogalmak közt nincs lényeges különbség. Ez a rendelkezés az állam feladatává tette a művelődéshez való jog biztosítását, és arról is rendelkezett, hogy ezt a jogot milyen formában kell megvalósítani. Alapvetően két nagy területen volt fontos az állam közreműködése: a közművelődés kiterjesztésénél és általánossá tételénél, valamint az oktatáshoz való jog érvényesülésének biztosításánál. (Szabó, 2013)

Az Alaptörvény X. és XI. cikke rendelkezik a „tudományos kutatás és művészeti alkotás szabadságáról” és a „művelődéshez való jogról”. A művelődéshez való jog területén az állam először az oktatással kötelezte el magát, szerepe azonban egyre növekszik és olyan művelődési területek is ide sorolhatók már, melyek nem tartoznak az oktatáshoz való jog fogalma alá. Ilyen terület például a kulturális örökség megóvása és fenntartása és az ingó kulturális javak védelme és megismerésének biztosítása. Ahhoz azonban, hogy az állam a művelődéshez való jogot biztosítani tudja, meg kell teremteni az ehhez szükséges jogszabályi hátteret és jogintézményeket, valamint a jogszabályok alapján létre kell hozni és fenn kell tartani a feladatok ellátásához szükséges szervezeti rendszert.

A kulturális jogok biztosítása érdekében az államot intézményvédelmi kötelezettség terheli, melynek keretében biztosítania kell a megfelelő szolgáltatásokat. Tehát az államnak nem csak joga, hanem kötelezettsége a kulturális jogok gyakorlásához szükséges feltételrendszer kialakítása. Ha a művelődéshez való jog keretében létrehozott szolgáltatások már működnek, akkor minden állampolgár alanyi jogon igénybe veheti azokat.

A művelődéshez való jog egyfajta államcél, melynek keretében az államnak biztosítani kell a szükséges jogintézményeket. Ugyanakkor az államcél nem azonos az alapjoggal. A klasszikus szabadságjogok az államtól passzív magatartást követelnek meg, míg az államcéloknál az állam minden szerve köteles a cél megvalósítására törekedni. Az államcélok teljesítésre az állam nem feltétlenül van kötelezve (jogilag kérdéses az államcélok alkotmányos rögzítése), ez pedig a művelődéshez való jog esetében is látható. Az Alkotmány „állami feladatról” és „jogról” beszél, és a művelődéshez való jogot is az alapvető jogok fejezetben említi.

A közművelődéshez való jogot a törvény két oldalról közelíti meg: egyrészt az alapjog felől, másrészt pedig az állam intézményvédelmi kötelezettségének oldaláról. Mint alapjogról a törvény kimondja, hogy a kulturális örökségek szellemi birtokba vétele minden ember alapvető joga. Az alapelvek között rendelkezik arról, hogy a közművelődéshez való jog konkrétan miket foglal magába: mindenkinek joga, hogy megismerhesse a kulturális örökség javait, ezek történelmi jelentőségét, valamint a védelmükkel kapcsolatos ismereteket. E jog gyakorlásához pedig az állampolgár igénybe vehesse a könyvtári ellátás rendszerét, muzeális és közművelődési intézmények szolgáltatásait, továbbá közművelődési jogait érvényesítve közösséget hozzon létre, szervezetet alapítson, működtessen. Ahhoz pedig, hogy az emberek ezen jogukat gyakorolhassák, intézményvédelmi kötelezettség terheli az államot. Ez azt jelenti, hogy az állam a kötelezettség keretében „köteles rendelkezni a kulturális javak védelméről és közkinccsé tételéről, szabályozni a kulturális javak kapcsolatos intézmények tevékenységét, és közművelődési tevékenységek feltételrendszerét, valamint meghatározni az állam, az önkormányzatok és egyéb fenntartók feladatait, a szakmai és finanszírozási alapelveket”. (Szabó, 2013, old.: 67)

A kulturális jogokhoz, azon belül is a kulturális örökség védelméhez kapcsolódik az Alaptörvény tudományos és művészeti élet szabadságáról szóló rendelkezése is. Az ingó és ingatlan (régészeti leletek, műemléki épületek, műkincsek) javak felderítése, értékelése és megőrzése komoly tudományos és művészeti tudományos munkát igényel. A tudomány és művészet szabadsága az Alaptörvényben rögzített művelődéshez való jogoknak is szerves részét képzik.

Különböző álláspontok vannak arról, hogy mik tartoznak a kulturális jogok körébe. Szabó Annamária Eszter könyve alapján a következők kerültek bele: az oktatáshoz való jog (ideértve a közoktatást és felsőoktatást is), a közművelődéshez való jog, a művészeti élet szabadsága és a tudományos élet szabadsága.

Az építészeti örökség védelméhez kapcsolódik az Alaptörvény XXI. cikkében szereplő, úgynevezett „környezetvédelmi klauzula” is, mely két rendelkezés együtteséből vezethető le: az egyik az egészséges környezethez való jog és a másik, mely állami feladattá teszi az épített és természeti környezet védelmét. Az egészséges környezethez való jog tartalmát és sajátosságait az Alkotmánybíróság a 28/1994 (I. 20.) AB határozatában értelmezte. Ez a határozat annak kapcsán született, hogy a törvény lehetővé tette a védett természeti területek magántulajdonba adását, feldarabolását. Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az egészséges környezethez való jog a Magyar Köztársaság azon kötelezettségét is magába foglalja, hogy az állam a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét nem csökkentheti.

Az egészséges környezethez való jogot az Alkotmánybíróság 1995-ös határozata az épített környezet védelmére kiterjesztette. Ezzel kapcsolatban azonban sok ellentmondás született, ugyanis nem volt teljesen tisztázva, hogy a Bányahatóság milyen okokban adhat felmentést a gázvezetékek elhelyezéséről. Ugyan törvénybe volt foglalva, hogy milyen területekre nem lehet telepíteni, de a szöveg egy későbbi bekezdésében arról írnak, hogy a Bányahatóság a korábban felsorolt tilalmak alól szakhatósági egyetértéssel felmenthet. Vizsgálatok után megállapították, hogy a megszabott feltételek nem elég határozottak ahhoz, hogy közigazgatási szervek döntési szabadságát megfelelő keretek közé szorítsák, így a Testület kimondta, hogy a jogszabálytól eltérő rendelkezés akkor engedélyezhető, ha a környezet biztonságának megóvása mellett az a jogszabályban biztosítottal azonos értékű állapotot eredményező műszaki vagy egyéb intézkedéssel lehetséges. Az 1995-ben elfogadott határozatot az „épített környezet védelmi alaphatározatának” is lehet nevezni.

1997-ben újabb alkotmánybírósági határozat született, mely az épített és természetes környezet védelmével kapcsolatban önkormányzati rendelet vizsgálata kapcsán kimondta, hogy az üdülőváros közterülete és városképe védelmet igénylő közérdek, mely más, Alkotmányban védeni rendelt értékek megóvását szolgálja. Ki kell emelni, hogy az épített környezet és a kulturális örökség fogalmi köre csak részben esik egybe. Az épített környezetbe a kulturális örökségbe tartozó műemlékek mellett a lakó- és üdülőkörnyezet és a városkép védelme is beletartozik. A kulturális örökség egy része, mint az ingó kulturális javak, régészeti leletek, műtárgyak, nem tartoznak az épített környezet védelmi körébe.