A Bocskai-dandár 39. lövészezredének katonái néhány évvel ezelőtt bukkantak rá elődeik emléktáblájára a debreceni Szent Anna Székesegyházban. A táblán évszámok, ütközetek nevei, hozzájuk rendelve a tiszti és legénységi veszteségek… Katonasorsok A legutolsó bejegyzésnek nyomába eredtünk.

A Bocskai-dandár 39. lövészezredének katonái néhány évvel ezelőtt bukkantak rá elődeik emléktáblájára a debreceni Szent Anna Székesegyházban. A táblán évszámok, ütközetek nevei, hozzájuk rendelve a tiszti és legénységi veszteségek… Katonasorsok A legutolsó bejegyzésnek nyomába eredtünk.

Európa csendes, újra csendes… Írta Petőfi Sándor 1849 januárjában, amikor Debrecenben papírra vetette e verssorokat. Ez, ha csak átmenetileg is, de igaz volt. A XIX. század (különösen annak második fele) azonban már messze állt ettől az állítástól. Forradalmakról már szó sem volt, nem kis részben köszönhetően a cári Oroszország szívélyes segítségnyújtásának. Annál inkább bőven akadt dolga a diplomatáknak, katonáknak egyaránt. Napjainkból visszatekintve Európa éppen sokadik metamorfózisát élte, ráadásul úgy, hogy több korabeli (nagy)hatalom is elhivatottnak érezte magát bába szerepére ebben a folyamatban.

Az egykor rettegett Oszmán Birodalom (amelyet nem kis képzavarral „Európa beteg embere”-ként emlegettek) területeit fokozatosan kényszerült feladni. Új ellenséggel is szembesült. Európa újsütetű csendőrével: Oroszországgal, mely az oszmán gyengülésben látta meg a régóta vágyott melegtengeri kijárat megszerzésének lehetőségét (Boszporusz, Dardanellák). A Habsburg Birodalom diplomáciai körképe sem volt jó csillagzat alatt. Az éppen kovácsolódó német, illetve olasz egység nem nyerte meg a szimpátiáját. Különösen azért nem, mert az előzőből szándékai ellenére kihagyták, mindkettő esetében meg háborúba keveredve alulmaradt. Belpolitikáját meg csak úgy tudta kibalanszírozni, hogy megegyezésre kellett jutnia a nemrégiben legyőzött magyarokkal. Franciaország abban látta küldetésének lényegét, hogy a születőben levő nemzetállamok kialakulását lehetőleg nagyban akadályozza, ha azt meggátolni már nem volt módja és lehetősége. Anglia pedig a mindig gyakorolt „fényes elszigeteltségét” éppen most vágta sutba. Még arra is hajlandó volt, hogy a status quo érdekében Franciaországgal együtt az Oszmán Birodalom mellé álljon. Nem csak diplomáciában, hanem konkrétan fegyverrel is.

Miközben Európa diplomácia- és hadtörténetének talán legzavarosabb fél évszázada zajlik, a még szinte csak születő új hatalmak - módszeresen és meggyőzően - csatamezőkön (nagyon alaposan) verik a régieket, az oszmán-orosz konfliktusból következően pedig hatalmi és politikai vákuum keletkezik a Balkánon. A szívóerőnek sem Oroszország, sem pedig a Habsburg Birodalom (mely ekkor már az osztrák-magyar és a magyar-horvát kiegyezést követően Osztrák-Magyar Monarchia néven ismert) nem tud ellenállni. II. Sándor orosz cár 1877. januárjában Budapesten(titkos) egyezményt írt alá Andrássy Gyula külügyminiszterrel, melyben a Monarchia semlegességének fejében megígérte, hogy az elkövetkezendő orosz–török háborúban nem terjeszti ki a hadműveleteit a Balkán nyugati felére. Mi több győzelme esetén a Monarchia uralma alá vonhatja Bosznia és Hercegovina területét. Ezt követően pedig – hadüzenet után – csaknem kénye-kedve szerint számolja fel az oszmán erőket, mi több az orosz csapatok Konstantinápoly ostromára tesznek előkészületeket. A török haderő a város elestét csak az angol haditengerészet megjelenésével tudta elkerülni.1878. Március 3-án San Stefanóban Nyikolaj Pavlovics Ignatyjev isztambuli orosz követ és Mehmed Esad Saffet pasa (török külügyminiszter) békét kötöttek az európai nagyhatalmak megkérdezése nélkül, a határok kijelölésénél figyelmen kívül hagyva az Osztrák–Magyar Monarchiával kötött titkos budapesti egyezményt is.

A békeszerződés főbb kritériumai a következők voltak.
1. Montenegró területét kétszeresére növelte, volt oszmán területek odacsatolásával.
2. Szerbia független állammá vált, megkapta Novi Pazar és Niš városokat.
3. A Román Királyság független állammá vált, megkapta Észak-Dobrudzsát.
4. Megalakult Bulgária, amelyhez hozzácsatolták Makedóniát és az Égei-tenger partvidékét is (Nagy-Bulgária).
5. Oroszország megkapta Besszarábiát.
6. A törököket 1300 millió rubel hadisarcra kötelezték, az oroszok ennek biztosítására megszállták Batumit és Karst.
7. A Boszporusz nemzetközi vízi úttá vált.[1]
A békekötés ellen Anglia és az Osztrák-Magyar Monarchia tiltakozott. Andrássy Gyula pedig élete fő műveként angol egyetértéssel június 13. – július 13. között (a berlini kongresszuson) a megkötött szerződést európai nagyhatalmi szóval a következőképpen módosíttatta:
1. Bulgária elveszítette Makedóniát, Trákiát és a Balkántól délre fekvő összes többi területét.
2. A Balkántól délre fekvő térség keleti része Kelet-Rumélia néven az Oszmán Birodalom autonóm tartománya lett.
3. Románia megkapta Dél-Dobrudzsát, Szerbia pedig Pirot vidékét.
4. Anglia megkapta Ciprus szigetét.
5. Az Osztrák–Magyar Monarchia jogot kapott Bosznia-Hercegovina 30 évre történő katonai megszállására. (okkupálására)[2]

emlektabla1
Európa a berlini békeszerződés után Forrás: http://terkepek.adatbank.transindex.ro/legbelso.php?nev=72

Alighanem sértett hiúságuk megakadályozta őket abban, hogy világosan lássák tettük hosszabb távú következményeit. Mindenesetre a labda magasra volt adva, kedvezményezettje pedig (az Osztrák-Magyar Monarchia) – az érintettek megkérdezése nélkül – hozzáfogott a szerződésben foglaltak valóra váltásához.Ezzel tehát Andrássy és Bécs céljai is teljesültek, hiszen a birodalom nem annektálta, csupán okkupálta a forrongó országot.
1878. július 29-én lépte át az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege a Száva folyót, hogy a berlini kongresszuson elfogadott határozat értelmében ellenőrzése alá vonja Bosznia és Hercegovina – illetve a Novipazari Szandzsák – területét. Az okkupáció eredményeként a Monarchia megszerezte Európa egyik lőporos hordóját. Az okkupációt 1908-ban annexió követi, hogy majd évtizeddel később ez a szerzemény lángba is borítsa a birodalmat és Európát.[3]
Most azonban nézzük meg miként történt mindez 1878. július 29-e után. A békés bevonulásnak indult háború gyorsan erőszakos fordulatot vett, mely során a 80.000 fős, majd később még 50.000 fővel megerősített K.u.K. haderőnek 40.0000 reguláris és további 90.000 irreguláris katonából álló török, vagy a szarajevói kormány szolgálatban álló erővel kellett megütköznie. A háború nehéz terepen zajlott, sokszor gerilla harcmodorral küzdő, nehezen azonosítható ellenfél ellen. Kevés segítséget jelentettek a Monarchia haderejében (harcban csak itt alkalmazott) nemrégiben rendszeresített hátultöltős Werndl puskák. Bár velük együtt a harcászat alapjain is változtattak. A lövészek mozgatását a korábbi zárt alakzatú harci négyszög helyett itt már rajvonalban oldották meg. Viszont az ehhez szükséges lőkiképzés alighanem hiátusokkal bírt. Ehhez a harcmodorhoz elengedhetetlennek látszik a lövész nagyon is alapos pontlövő képességének kialakítása, hiszen a lövedékek becsapódása immár nem csoportos lesz.

emlektabla2

emlektabla3
Forrás: http://www.kapszli.hu/a-werndl-puska-es-az-1870-es-evek-harcaszata/

Debreceni cs. kir 39. gyalogezred katonái is részt vettek ebben a korai misszióban. Három településen és azok környékén vettek részt harcokban. Hoztak áldozatokat is, amint azt a Szent Anna Székesegyházban elhelyezett márványtábla is tanusítja:

emlektabla4
Fotó: v. Csizmadia József

Dolnja Tuzla: 1878. aug. 9. az osztrák-magyar csapatok itt makacs küzdelem után a török fölkelőket legyőzték. Itt Peschka József főhadnagy és Majláth Pál hadnagy került feltüntetésre tiszti veszteségként.[4]
Dubosnicza: A székesegyházban levő táblán Papp József tart. hadnagy szerepel tisztiveszteségként.
Doboj: 1878. a Sokcevic sziklától Trbuk vasuti állomásig huzódó magaslatokon heves küzdelmek folytak. Mehemed effendi, Plevlje muftija, aug. 16., 19., 23., 26., 30-án és szept. 4. és 14.-én eredménytelen támadásokat intézett az osztrák-magyar csapatok ellen.[5]
Cissübel (Gissübel) Frigyes őrnagy tiszti veszteség mellett 49 fő legénységi veszteséget is feltüntettek.

emlektabla5  emlektabla6


A Törökország egyetértésével végzett bevonulás határozottan békés szándékkal indult, azonban kérdéses volt, hogy a csapatok ellenállásba ütköznek-e? Az e tekintetben kapott jelentések - Wassitsch szarajevói cs. és kir. főkonzulétól eltekintve - ellentmondásosak és megbízhatatlanok voltak. Ennek ellenére mindössze négy hadtestet mozgósítottak, az ötödiket pedig a felvonulási területre csoportosították át. Ezek közül a XVIII. hadtestnek Spliten és Mostaron, a VII.-nek Gradisca-n, a VI.-nak Brod-on, a XX.-nak Tuzla-n át kellett bevonulnia a műveleti területre. Az utóbbi háromnak Sarajevó általános céllal. A XXXVI. Hadtest pedig a Szávánál alkotta a tartalékot. (XIII. seregtest = VI., VII. és XX. csapatosztály. Seregtestparancsnok báró Philippovich Josef Feldzeugmeister, törzsfonök Popp Leonidas ezredes, tüzérparancsnok Frank Eduard ezredes, Geniechef Nemetschek Heinrich alezredes.)

A cs. és kir. 39. gyalogezred a XIII. seregtest XX. csapatosztály részeként végezte feladatait. (XX. Csapatosztály: parancsnok gróf Szapáry altábornagy, törzsfőnök Seracsin őrnagy, tüzérségi főnök Sokoll őrnagy; von Décsy ezredes 40. gyalogdandárja, a 39. és 61. gyalogezred, a 70. tartalékos ezred, összesen 8 zászlóalj, a 7. huszárezred 1. és 2. lovasszázada, egy műszaki század, 24 löveg és a második vonal minden intézménye.)
Ennek a hadosztálynak az volt a feladata, hogy a Száván történt átkelés után Gradacacon és Gracanicán át augusztus 5-én vagy 6-án elérje Dolnja-Tuzlát, a továbbiakban Zvornik fontos országúti csomópontot elfoglalja és azután Vlasenicán át az összeköttetést Szarajevóval létrehozza, amely feladathoz a hadosztály - mely tulajdonképpen egy gyalogosdandár volt -, már az indulásnál gyengének mutatkozott, mivel egy közel 200 km-es felvonulási útvonalat kellett volna biztosítania. A csapatok hadtestparancsnoksága kiterjedten tájékoztatott az adódó feladatok mibenlétéről és a végrehajtás módjáról. Kötelezővé tétetett, hogy ahol csak lehetséges, minden összeütközés kerültessék és az általános lefegyverzés csupán ott hajtassék végre, ahol nyugtalanság tör ki, vagy veszélyes mozgalmak fenyegetnek. A török császári haderő egységeivel való találkozás esetén lehetőleg kerülni kellett a fegyverhasználatot. Elvonulásra kellett késztetni őket, hivatkozással a magas Porta által aláírt Berlini Szerződésre.(?) Mindenfajta kultusz vallási előírásainak szabad gyakorlását védeni, az iszlám követőinek erkölcseit és szokásait minden módon óvni kellett. A mecsetekbe és háremekbe történő belépés mindenképpen kerülendő és tilos!

emlektabla7Forrás: http://lazarus.elte.hu/h-sf-atlas/kep-hu/neo_und_dual/3043.jpg

Július 27-én az osztrák hadoszlopok Samac, Brod és Vrgorac behatolási helyeken készen álltak a bevonulásra. Július 29-énSamac an der Sawe-nál az előőrs, mely a 7. huszárezred 1. lovasszázadából, a 39. gyalogezred 1. zászlóaljából és egy műszaki századból állt, délután átkelt a Száván. A lovasszázad azonnal több őrjáratot küldött ki dél felé és azután este 10 óra körül a Száva gátján belül Török-Samac úgynevezett erődje déli falánál letáborozott. A következő napon a hadosztály visszamaradt része is átkelt a túloldalra.

Augusztus 3-án este az elővéd elfoglalta Gracanicát, augusztus 4-én egy pópa meghozta a maglaji csata hírét a táborba és nemsokkal ezután lázadó csapatok jelentek meg, melyeket rövid harccal elüldöztek. A 39. cs. és kir. gyalogezred az első napok feladataihoz hasonlóan a továbbiakban is gyakran előőrs, oldalvéd, vagy utóvéd szerepét tölti be.

Augusztus 5-én a zöm is elérte Gracanicát, ahova 6-án az oldalvédek, a trén részei és ezek kísérete is megérkezett. Az ezred több, augusztus 6-án kiküldött őrjárata viszont mindenfelé ellenségbe ütközött, többször rájuk lőttek, anélkül azonban, hogy a sűrű erdő miatt bármit is ártottak volna nekik.
Augusztus 7-én megkezdodött az előrenyomulás Dolnja-Tuzla felé. 8-án állandó kisebb ütközetek közepette Tuzla közelébe jutottak. 9-én és 10-én minden oldalról megtámadva, a hadosztályparancsnok, akinek itt már csupán öt és fél zászlóalj állt rendelkezésére, úgy döntött, hogy élelmiszerutánpótlás híján és a gyalogsági lőszer kifogyásától fenyegetve az addig elért állásait feladva visszavonul Dubosnicába.
Az éjszaka már szinte leszállt és a XX. gyalogoscsapathadosztály még a fent nevezett helység felé menetelt, mikor újabb lázadócsapatok ereszkedtek le a völgyet délről kísérő lejtőkön és hevesen lőtték a szárnyat. Tüzérségi tűzzel válaszoltak, aminek hatására az ellenfélnek hamarosan vissza kellett húzódnia és a hadosztály, egész éjjel a keskeny és alig járható Spreca-völgyben vonulva augusztus 11-én hajnali 4 óra körül megérkezett Dubosnicába, ahol a trén még mindig várakozott. Ezt azonnal kísérettel, visszaküldték Gracanicába. A hadosztály zöme 11-én csupán délután 4-kor indult el, mert a Dolnja-Tuzlánál vívott harcok és a nehéz éjszakai menetelés megkövetelték a pihenést.

A Dubosnica körül folyó harcokban eltűnt a csatatéren Papp József, afőreáltanoda egyik legképzetebb tanára, aki hadnagy volt a 39-ik ezredben. Megcsonkított holttestét csak több nap múlva találták meg. Özvegye s három kis árvája maradt.[6]
A visszavonulást biztosítandó Kupelwieser alezredes a 61. gyalogezred négy századával, négy löveggel Materna főhadnagy vezetése alatt és herceg Esterházy szakaszával Dubosnicában visszamaradt, azzal a megbízással, hogy az állást augusztus 12-én estig tartsák. Délután 2-ig nyugalom volt, de azután a lázadók támadásba lendültek és ismételten megkísérelték a lövegek becserkészését, melyeknek fedezete - a műszaki század egy szakasza és a huszárszakasz - előbbi tüzeléssel, utóbbi kirajzó ellentámadással visszaverte a támadókat.

A különítmény Gracanicába történő indulásakor való kavarodásban herceg Esterházy egy előrenyomulással, melynek során összecsapásra is sor került - teret nyert a lövegeknek és csakis ezen bátor rámenősségével tette lehetővé, hogy a lövegek egyáltalán elinduljanak. Hosszú éjszakai menetelés után a különítmény augusztus 13-a reggelén érkezett meg Gracanicába.

A trénoszlopot az augusztus 11-i menetelés során több ízben megtámadták, de a fedezet elegendőnek bizonyult ezen támadások elhárítására és így a trén augusztus 12-én Gracanicánál egyesült. A török csendőrök által kiküldött őrjáratok 13-án megállapították, hogy a lázadók a Spreca déli partján állnak és hogy új csoportjaik a hátországgal való összeköttetés vonalát, különösen a Gradacacon át Samacba vezető utat fenyegetik.
A hadosztály túl kényes helyzetben volt, hogy a Száváig tartó három-négynapos menetelést a körülbelül 200 sebesülttel és az egész trénnel megkockáztassa. Parancsnoka ezért nehéz szívvel úgy határozott, hogy a Bosna-völgybe tér ki, hogy ilyen módon, a Bosnát a Spreca völgyén át Dobojnál elérve, akadályozza meg, hogy a lázadók ugyanezen útvonalon a Bosna-völgyi fősereg ellátási és utánpótlási vonalait fenyegethessék.
Augusztus 13-án a trént és az összes sebesültet erős fedezet alatt előreküldték Dobojba, míg a többi csapatok elfoglalták a Gracanicát körülvevő magaslatokat, hogy előbbiek elvonulását lehetővé tegyék. Komoly összecsapásokra került sor és a huszárőrjáratok megállapították, hogy Sokolski Brdonál és másutt újabb ellenséges erők gyülekeznek. A lázadók Gracanica elleni közvetlen támadását az akadályozta meg, hogy a 39. gyalogezred egy szakasza - egy 11 fős huszár erősségű őrjárattal -, akik a telefonépítők fedezetéül szolgáltak és a 39. ezredhez akartak visszatérni, ezáltal a lázadók hátába kerültek. A parancsnok, a 39. gyalogezred Fried szakaszvezetője (később Arany vitézségi érmet kapott!) a mindössze 62 emberből álló különítményével hősiesen felvette a nehéz küzdelmet. Áttörnie ugyan nem sikerült, kénytelen volt súlyos sebesülten - jelentős veszteségek árán - Gradacacba visszatérni, de a lázadókat mindez eredeti szándékuktól eltérítette.

Ismétlődő harcok és az ellenség ellenében végrehajtott ellencsapások közepette a XX. hadosztály minden alegysége augusztus 15-én megérkezett Dobojba. Innen kezdve viszont öt héten keresztül csaknem naponta szerepel Doboj neve a harctéri sürgönyökben. A templomban levő emléktábla tiszti és 49 fős legénységi veszteségről számol be. Mehemed effendi több támadása ugyan eredménytelen, de azok visszavetése áldozatokat szed a cs. és kir. 39. gyalogezred állományából is. Bőven szeptember második fele lett amire Szapáry hadosztálya, kellőleg megerősítve, minden komolyabb ellenállás nélkül nyomult előre azon az úton, melyről augusztusban visszaverték. Tuzlánál sem védték magokat a fölkelők, hanem elvonultak Zvornik felé. A harcok ezen a területen lassankint nyugvópontra jutottak. [7]


Csákvári Sándor ömt zls.

emlektabla8
Forrás: http://lazarus.elte.hu/h-sf-atlas/kep-hu/neo_und_dual/3043.jpg

Szöveg forrása:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/San_Stefan%C3%B3-i_b%C3%A9ke
[2] http://hu.wikipedia.org/wiki/Berlini_kongresszus
[3] http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1878_julius_29_bosznia_hercegovina_okkupacioja/
[4] http://www.kislexikon.hu/dolnja_tuzla.html
[5] http://www.kislexikon.hu/doboj.html
[6] Vasárnapi Újság XXV. évf. 39. szám 1978. szeptember 29. 624. p.
[7] U. o. 625. p.