Debrecen 1809. januártól a 39. gyalogezred toborzási központja, ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosan jelen van a város életében. Azon túl, hogy a kitűnő, bátor hajdúsági katonákat toborozták, hol a tartalékdivíziónak, hol egy századnak, hol egy zászlóaljnak adott a város ideiglenes otthont.

39esekdebr2Debrecen 1809. januártól a 39. gyalogezred toborzási központja, ettől kezdve többé-kevésbé folyamatosan jelen van a város életében. Azon túl, hogy a kitűnő, bátor hajdúsági katonákat toborozták, hol a tartalékdivíziónak, hol egy századnak, hol egy zászlóaljnak adott a város ideiglenes otthont.

Rövid összefoglaló az ezred felállításáról:
Gróf erdődi Pálffy János 1756-ban kapott megbízást egy gyalogezred (a későbbi 39. gyalogezred) felállítására Budán. Saját költségére félig magyar, félig horvát nemzetiségű emberekből állította fel. Magyar részről toborzási területként először Pozsony, Nyitra, Liptó, Túróc, Trencsény, Gömör, és Zemplén vármegyéket határozták meg, később Magyarország összes megyéjében engedélyezték a verbuválást.

1757. június 24-én indultak először a harctérre.
1758. március 7-én gróf Pálffy János lemond tisztéről.
Preysach Jakab tábornok lesz az új ezredtulajdonos. Majd 30 évig viseli az ezred a nevét, az akkor 85 éves tábornok, 1787. június 28-án Mantovában meghal. Preysach tábornok időszaka alatt, 1769. augusztus 15-én kapja meg az ezred, ezredtulajdonos rangja szerinti számot, a 39-est, és ezt egészen megszűnéséig, 1918 végéig viselte.

1787-től gróf Nádasdy Tamás lesz az új ezredtulajdonos, aki 22 évig névadója a 39-eseknek.

Az ezred dicsőséges útját a hétéves háborúban kezdte, majd a bajor örökösödési háború számtalan csatájában vett részt, aztán harcolt a törökök ellen, ezután a francia koalíciós háborúk következtek.

1800. március 12-én gróf Nádasdy Tamás maghal, és az ezred majd 3 évig tulajdonos nélkül marad.

1803. október 4-től báró Duka Péter altábornagyot nevezte ki a császár erre a posztra. Az ezred hírnevéhez méltóan harcol a 3. koalíciós háború számtalan 39esekdebr3csatájában, majd 1806 és 1809 között beköszöntött békeévek némi pihenőt engedélyeztek a 39-es vitézeknek.

1809-ben ismét kitör a háború a franciákkal, már az év elején megkapta az ezred a parancsot a létszám növelésére. Januárban új toborzási területet jelöltek ki a gyalogezred számára.
A korábbi toborzóterületek közül megtartották Máramaros, Ugocsa, megyét, és Sáros, Ungvár, Bereg és Zemplén vármegyék helyett még Szatmár és Szabolcs vármegyét kapta meg. Két várost, Debrecent és Szatmárt jelölték ki toborzási központnak.
1809. október 14-ig, a békekötésig szinte minden csatában részt vesznek. A békekötéssel véget ért ez a 39-esek számára nem túl szerencsés hadjárat, de ennek ellenére büszkék lehetettek Abensberg, Neurmarkt, Aspern, Preßburg és Wagram melletti ütközetekben nyújtott teljesítményükre. Október végén Budára vonulnak vissza.
Az ezred debreceni tartalékdivízióját, Jäger kapitány vezetése alatt, még júniusban mozgósították, másik 4 gyalogezred tartalékával összesen 2 zászlóaljat alakítottak és először Gyöngyösre, majd Komáromba meneteltek, ahol július 26-án táboroztak le. A békekötés után a 39. gy. e. tartalékdivíziója visszatért Debrecenbe, de a következő év elején feloszlatták őket.

1810-1812 között ismét békeévek következtek.

1812 januárjában az ezred Galíciába indul, közben Napóleon megindítja hadjáratát Oroszország ellen, Ausztriának pedig egy korábbi egyezmény értelmében, mintegy 30 000 fős sereget kellett kiállítania. Így a 39. gyalogezredet is ismét a harctérre küldik, Debrecenben pedig újra felállították az ezred tartalékdivízióját.
1816-22 között megint békeévek köszöntöttek be.

Az ezred 1816 májusában Milánóba került, a debreceni tartalékdivíziót pedig novemberben feloszlatták. Rövid ideig élvezhették a város előnyeit, 1817 márciusában a törzs az első három zászlóaljjal Mantovába ment, a 4. zászlóalj pedig Brescia-ba. Amíg a gránátosok egészen 1821-ig Milánóban maradtak, addig a fusilier zászlóaljak gyakran változtatták helyőrségüket.

A 4. zászlóaljat Brescia-ból hosszú és fáradságos gyalogmenetben Debrecenbe küldték, helyüket pedig a 3. zászlóalj vette át. 1818 elején érkezett meg a 39-esek 4. zászlóalja Debrecenbe, itt aztán azonnal fel is oszlatták őket, ezzel szemben felállítottak egy tartalék századot, amit 1821. szeptemberben feloszlattak.
1822-ben a báró meghal, az ezred ismét tulajdonos nélkül marad, csak 1827 októberében nevezik ki Dom Miguel portugál infánst erre a pozícióra. Az ezred majdnem 40 évig, 1866-ig viselte ezt a nevet, ezzel lett közismert.

1823-ban a 39-esek Dalmáciába, nem igazán irigylésre méltó állomáshelyre kerültek. Az ezredet a teljes albán határszakaszon egymástól több mint 60 mérföld távolságra kisebb nagyobb állomáshelyekre osztották szét. Három katonát két fegyveres, fizetett helyi lakossal kis kőből épült kunyhókba vezényeltek, egy részük csupasz, még másik zsályával és rozmaringgal vastagon borított sziklák között élt egészen 1825 nyaráig. Szóba sem jöhetett, hogy esetleg meglátogassák egymást, vagy netán taktikai kiképzésre került volna sor. Így aztán érthető, hogy kitörő örömmel fogadták az újabb menetparancsot Szlavónia felé.
Innen 1825 októberében a 3. zászlóalj 17. százada Debrecenbe kerül, mint tartalékdivízió.

Mivel 1830 elejétől Franciaország, Németalföld, Görögország, Lengyelország, Svájc, a Dunai Fejedelemségek és végül Olaszország területén kirobbant felkelések, forradalmak ismét a katonai készültség fokozására kényszerítették a monarchiát, ezért újra felállították Debrecenben a tartalékdivíziót, és az addig itt állomásozó 17. századot visszaküldték a 3. zászlóaljhoz.

A tartalékdivízió feladata volt a toborzás, a zászlóaljak pótlása, létszámát 435 főben határozták meg. Összetétele: 1 hauptmann és 1 hauptmann-helyettes, 2 oberlieutenant, 2 unterlieutenant, 2 zászlós, 1 unterarzt, 2 őrmester, 1 fourier, 1 führer, 12 tizedes, 4 tamboure, 16 őrvezető, 2 fourierschüßen, 2 zimmerleute, 400 közlegény és 5 önkéntes.

A magyar gyalogezredeknél a hosszú szolgálati idő, az otthontól való tartós távollét, az egészségtelen garnizonok, az embert próbáló tábori körülmények miatt a legénység egy jelentős része szolgálatra alkalmatlanná vált. Lassan már a létszám fele hiányzott, ezért sürgetően szükség volt újoncokkal feltölteni a zászlóaljakat. Ez év végére sikerült is.

1836 májusában feloszlatják a tartalékdivíziót.

Legközelebb 1852. november 1-jén kapta vissza a város a „háziezredét". Ekkor újonnan felállítanak egy Depot-zászlóaljat 25-28. századdal. A parancsnok november 12-étől, a korábban az 59. gyalogezredben szolgált Felix Alleman őrnagy lesz.

Az ezredeket folyamatosan, a pillanatnyi hadi helyzet függvényében hol karcsúsítják, hol a létszámot növelik, ilyenkor kap szerepet a toborzási központ. 1852-ben számos reformot vezettek be a monarchia seregeiben. Megszüntették a Landwehr-t, létrehozták a „tartalékos státuszt", azaz 8 év sorkatonai szolgálat után még 2 évig kötelező tartalékos állományban maradt a katona, akit szükség esetén aktív szolgálatra is be lehet hívni.

1855. március 21-én a Alleman őrnagy debreceni Depot-zászlóaljának létszámát csökkentették, májusban Allbrecht főherceg lovassági tábornok meglátogatta őket, legteljesebb elégedettségét fejezte ki. Ezzel szemben a 4. zászlóalj megérkezése után augusztus 9-én feloszlatták őket.

Az újoncok nem mindig egészen önként vállalták a katonai szolgálatot. Kényszertoborzás is előfordult, például 1859 áprilisában kitört szárd-francia-osztrák háború idején. Június 11-én létrehozzák Debrecenben a gyalogezred 5. zászlóalját. Már 24-én Bécsbe rendelik őket Anton Büschel hauptmann vezetésével, itt megkapják a parancsot, hogy a 16. seregtesthez, gróf Horváth-Tholdy parancsnoksága alatt levő Lausch brigádhoz kerülnek. Július 7-ig Bécsben, a Ferenc József laktanyában maradnak, majd Triesztbe szállítják őket vonattal, ahol az állomáson szállásolják el a fiúkat. Innen július 17-én tovább mennek Proseccoba (Triest mellett egy kis falu), ahol még további 4 századdal állomásoznak. Éppen elkezdenék a fiatal újoncok gyors kiképzését, de 28-án, a közben megkötött béke értelmében, megkapják a menetparancsot vissza a toborzási területre. Augusztus 2-án érnek Debrecenbe, ahol nyomban feloszlatják őket, de a Depot-zászlóalj Hellmer parancsnoksága alatt változatlanul itt marad. Miután a 4. zászlóalj is megérkezett, akiket szintén a békekötés után vezényeltek ide, a Depot-zászlóalj létszámát csökkentik.

1859 végén újabb reformokat vezetnek be, amelyek a gyalogezredeket is érintik, csökkentették a zászlóaljak számát, ezzel együtt a létszámot is. Ennek következtében az ezred elveszíti a 3. zászlóalját, az 5. sorgyalogezredhez vezénylik őket, és Szatmárt, mint új toborzási központot is megkapják. Ekkor az éppen Debrecenben tartózkodó 4. zászlóaljat nevezik át harmadikká, a gránátos századokat pedig megszüntették.
A szabadságharc leverése után sokáig kemény ellenállás volt tapasztalható a monarchiával szemben. Számtalan városban forrongás, lázongás robbant ki, az ellenséges érzület a monarchia seregeivel szemben is megnyilvánult, a magyar 39-esek, akik részt vettek a 48/49-es szabadságharcban, ellentmondásos helyzetekbe keveredhettek.

Ez történt 1860. november 26-án Debrecenben is, abból az alkalomból, hogy gróf Haller főispán a városba érkezett. Amíg a város lakóinak egy része fáklyás menetet szervezett, addig a tömeg másik része a demonstráció ellen emelt szót, és dühük éjszakai lázadásba torkollt. Dühödten, kiabálva vonultak az utcákon, bedobálták az ablakokat, a császári sast letépték a középültek falairól, majd a Ceglédi utcán vonultak végig a Filial-Bank épülete felé.
Az épület kapujában posztolt Czinka György, a 39. gy.e. tartalék különítményének katonája, látja a tömeget a Ceglédi után közeledni, látta, hogy az adóhivatal épületéről levett császári sast az izgatott tömeg földre dobja, megtapossa. A tömeg a Czinka közlegény által őrzött épülethez ért, és a rajta levő császári jelkép eltávolítására készülődtek. Ekkor a közlegény hidegvérrel és elszántan előkapta a fegyverét, és anyanyelvükön fordult a tömeghez, hogy elálljanak a szándékuktól, és a következőket tette hozzá: „Teszem a kötelességemet, először is, az első embert, aki a közelembe jön, lelövöm, a másodikat leszúrom, aztán történjen velem, aminek történnie kell!" A tömeget visszatartották ezek a kötelességtudó, elszánt szavak, így a közlegény meg tudta óvni a rábízott épületet. A bátor közkatona a következő parancskihirdetéskor dicséretet kapott, tizedessé léptették elő, és a parancsnoktól 4 dukát jutalmat is kiérdemelt. A császár is megjutalmazta a merész vitézt, ezüst Bátorság-érdemrenddel tüntette ki.

39esekdebr4

 

 

1861 elején a tartalékdivízió Karl Siedler vezetésével Braunauba kap menetparancsot, majd Klosterneuburgba, itt október 6-áig maradnak, innen tovább Grázba. Végre itt felállítják a 4. zászlóaljat és ennek törzsét alkotják. A zászlóalj gróf Horváth-Toldhy parancsnoksága alá kerül, és a város helyi kommandója lesz. A grázi Reggeli Újság a következő szavakkal köszönti őket 1861. október 31-én: „A magyar Dom Miguel gyalogezred 4. zászlóalja felállítása és diszlokációja után néhány napja megérkezett Grázba. Barátilag üdvözöljük azt a csapatot, aki a mi nagyszerű hadseregünkhöz tartozik."
1862-ben a zászlóalj erős létszámhiánnyal küszködött. Emiatt csak helyőrségi szolgálatra osztották be őket. Aztán az újoncok betanítása és a gyakorlatozás után, a zászlóaljat egy századra csökkentették, és november 15-én Debrecenbe indultak, a korábban itt tartózkodó tartalék különítményt pedig feloszlatták.

Egészen 1866-ig Debrecenben maradtak, ekkor kirobbant a porosz-osztrák-olasz háború. A 4. zászlóalj Koczicza őrnagy vezetésével, és a másik 3 zászlóalj háborús létszámának feltöltéséhez szükséges újoncok, Alexander Churick hauptmann, Gózony főhadnagy, és Csergheö és Farkas hadnagyok vezetésével is megkapják a menetparancsot. A fiúk május 3-án indulnak útnak, Debrecen népe búcsúztatja őket.


Szöveg forrása:
Ferdinand Mayer: Geschichte des k.k. Infanterie-Regimentes Nr. 39, gegenwärtig Großfürst Alexis von Rußland, von seiner Errichtung 1756 bis Ende 1875., Bécs, Hof und Staatsdruckerei, 1875.