A reformáció "fáját" '56 november negyedike hajnalán, kis híján kidöntötte az a szovjet páncélos, amelyik végigsorozta a Posta átjáró múzeum felőli oldalát. Mindezt csak azért tudom, mert az esetnek, (a majdnem kidöntésnek) szemtanúi voltunk anyámmal. Ö ugyanis a Postán dolgozott, és amikor hajnalban meghallotta a lövéseket, felrázott engem (én pár órája jöttem meg Miskolcról, a két egyetem magam csinálta összekötőjeként, ahol mindenféle kalandokba keveredtem, de erről egyszer máskor), ami nem volt könnyű, mert hullafáradtan aludtam, szóval felrázott, hogy menjünk, nézzük meg, mi történik. Aggódott a kollégáiért, akik ott maradtak ügyeletben. 

Ködös hideg hajnal volt, és sehol egy lélek. Mi a Nyíl utcában laktunk, Ajtó utca Simonyi út, - úgy 15 perc- a Kollégium sarkáig, majd át a parkon a Püspöki Palota felé. De a Gályarabok emlékművénél megtorpantunk. Onnan ugyanis jól lehetett látni a Füvészkert utca és a múzeumhoz vezető kis utca sarkát a Lícium "fával".  Ott mentünk volna be a Posta személyzeti bejáratához, - csakhogy egy szovjet tank zárta el az utat. Ott a Lícium mögött a Püspöki palota, és a református paplak közötti, számára igen csak szűk utcácskában próbált megfordulni. Lövegcső a Múzeum kert felé, a harckocsi eleje viszont felénk, a géppuskával. Valószínűleg itt akart kijönni, de az iszalag elállta az útját. Fel-felbőgő motorral jobbra balra helyezkedett, hernyótalpai iszonyúan csikorogtak az aszfalton. Mi az emlékmű fedezékében mozdulni sem mertünk, csak lestük, hogy most mi lesz? Jaj csak ki ne döntse! - suttogta anyám. Talán volt a harckocsivezetőben, vagy a parancsnokában annyi jóérzés, hogy nem tették. Pedig az a monstrum simán legázolhatta volna Bálint pap, meg Ambróziusz vitájának ma már 500 éves emlékét, Méliusz házának ablakrácsával együtt. De nem, hanem a harckocsi elindult a múzeum kertje felé, és amikor megfelelő távolságra ért -  irgalmatlan lánccsikorgással, motorbőgéssel a lövegcső alá fordította a harckocsi testét, és most következett be az, ami miatt mindezt leírtam. Nem jól számította ki a fordulást a vezető, és háromnegyed fordulatnál a páncélos hátsó sarka eltalálta az egykori paplak ablakrácsát a fává nőtt iszalaggal együtt. Istenem kidönti - jajdult föl anyám. De nem dőlt ki csak elferdült a "fa" meg a rács. A tank pedig bőgve fekete füstöt okádva elment a Posta átjáróig, s ott megállt. Mondanom sem kell nem mentünk tovább. Talán két nap múlva csak odalopakodtunk, s láttuk, hogy a tank csúnya munkát végzett - az ablakrács behorpadva, a zománctábla szintén, ezért több helyen a zománc is lepattogott. De a "FA" ha kicsit ferdén is, de állt, s áll ma is. Őrzi Debrecen újkori történelmének látható emlékét s talán Bálint pap erős hitét is.

Mata János

liciumfa  liciumfakicsi 

                                         A Líciumfa egy 1940 körül készült fotón, majd egy 1965-ben kiadott debreceni útikönyvben.

 

liciumfa4

                                                                                          A hitvita legendás jelképe napjainkban.

Képek forrása:

http://mek.oszk.hu/kiallitas/szabomagda/keptar/02_csoport/nagy/14-licium2821_03.jpg
https://www.debrecen.hu/hu/turista/cikkek/varostortenet#lg=1&slide=1
http://pvincze.blogspot.hu/2012/11/magyar-varosok-debrecen.html