Karácsonykor természetes az ember vágya a békére. Nem volt ez másképp az 1. világháború folyamán sem, ahol a harcban részt vevők fokozottan élték meg a béke és a család hiányát. Bár a nagyhatalmak vezetői nem fogadták el XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását, a katonák mindent elkövettek, hogy a Karácsony hangulatát és szellemét legalább Szenteste felidézzék.

1914 Karácsonyán, a nyugati fronton, a szembenálló csapatok parancsnokainak megegyezése alapján, mindenhol némi enyhülés állt be a harcokban az ünnep idejére. Volt, ahol csak az elesetteket és sebesülteket engedték elszállítani, de sok helyen beszüntették a harcot, karácsonyi énekeket kezdtek énekelni, jókívánságokat kiáltva át az ellenség felé, sőt, az állások között húzódó „senki földjén” megindult a barátkozás, beszélgetés, ajándékok csereberéje, karácsonyfa-állítás. Volt, ahol még barátságos futball-mérkőzést is rendeztek. Később, a háború előre haladtával azonban az embereken eluralkodott a fásultság, és egyre kevésbé volt általános a fentiekben bemutatott fraternizálás.

A keleti fronton, Galíciában állomásozó magyar katonák is igyekeztek a maguk számára elviselhetővé tenni az ünnepeket. Ahol tehették, fát állítottak, gyertyát gyújtottak, énekeltek, ahol lehetett, misét tartottak. A hátországból nemcsak a családok küldtek csomagokat, hanem különböző segélyegyletek is ún. szeretetcsomagokkal (meleg ruhával, étellel, dohánnyal) látták el a fronton harcolókat.

karácsony a fronton1Forrás: Internet

A debreceni 2. honvéd huszárezred kimerült katonáit 1914-ben Harklawa térségében érte a Szenteste. A szitáló esőben egymás után gyújtották meg állásaikban a gyertyákat, fenyőgallyakat. Az ezredparancsnokság estéjéről az alábbi leírás maradt fenn:
„Az ezredtörzs késő este egy egyedülálló házban szállásolta el magát. Mivel az egész házban csak egy szoba-konyha volt, a házbelieket, két csinos leány is volt köztük, bezártuk a padlásra. Így legalább biztosítva voltunk afelől, hogy nem kémkedhetnek. Az ezredtörzshöz csatlakozott még Békéssy százados is, aki egy kis fenyőfát hozott magával. Egész készletünket, három szál gyertyát, rákötöttük a fára és meggyújtottuk őket. Ebben a pillanatban mindnyájan könnyes szemmel gondoltunk az otthonlevőkre. Ezalatt Lipták szakács a konyhában — hús hiányában — hihetetlen mennyiségű jó vastag palacsintát sütött, mihez még egy kevés piros hadiborunk is akadt. Vacsora közben Tóth ezredtrombitás a hadosztályparancsnokságtól egy nagy ládával állított be, melyet a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Schneider főhadnagynak küldött azzal, hogy tartalmát karácsony estéjén az ezred-törzs tagjai között ossza szét. Volt most öröm! Kivétel nélkül mindenkinek jutott valami. Ennivalón kívül, sál, ceruza, levélpapír stb. Az éjszakát elég nyugodtan töltöttük el, de korán reggel az oroszok kezdték a házat lőni, úgyhogy ki kellett mennünk belőle.”[1]

 


honvédek a kárpátokbanHonvédek a Kárpátokban Forrás: Internet


A 39. gyalogezred katonái folyamatos visszavonulásban és utóvédharcokkal töltötték az ünnep előtti napokat. A Karácsony Draganowakörnyékén érte utol őket, és időben megérkeztek az otthonról küldött csomagok is. Sajnos, a kiemelkedően nagy veszteségek miatt, ezek jó részét már nem az eredeti címzettek kapták, hanem még életben maradt bajtársaik között osztották el tartalmukat a parancsnokok. Szenteste a 2. zászlóalj honvédei egy erdőbe fészkelték be magukat, ahol „egy erdőtisztáson letaposták a havat, a tér közepére egy nagy karácsonyfát állítottak, azt körülállották és halkan, áhítattal szent énekeket énekeltek.”[2]

Az 1. zászlóalj számára azonban korántsem volt ilyen ünnepi ez az este. Az általuk védett 433-as magaslatot az oroszok megtámadták, és az ott lévő erőket szétzavarták. Az innen visszavonult csoportok Ywlán jelentkeztek, ahol a 29. gyalogezredhez kerültek ideiglenes beosztásra. A hadosztály vezetését is meglepte a hír, elsőre nem is hitték el nekik a támadás tényét.

Karácsony napjait rossz, havas-esős időben, erős orosz támadás alatt, halogató harcot folytatva töltötte az ezred. A 39-es honvédek nem felejtették el az oroszok „karácsonyi ajándékát”, ezért január 6.-án, a pravoszláv ünnepen Zeiss őrnagy vezetésével egy zászlóalj portyára indult Wilszinától délre, hogy viszonozza a korábbi „jókívánságokat”. Az egész éjszakán át mély hóban menetelő katonák több tábori őrsöt felszámoltak, mintegy 200 foglyot ejtve és jelentős mennyiségű hadianyagot zsákmányolva.


Dr. Stohl Róbert őrv.


Források:
[1] A M. Kir. debreceni 2-ik Honvédhuszárezred története 1869-1918. Budapest, Hornyánszky, 1939, 63.
[2] Lépes Győző – Mátéfy Artúr: A cs. és kir. báró Hotzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Váll., 1939, 95.