Az ünnepi évforduló alkalmából a katonaművészek KATONA ART címmel szerveztek kiállítást a DEMKI Józsai Közösségi Ház kiállítóterében.
A családias hangulatú megnyitón, melyre 2023. június 21-én került sor, Tamus István Mednyánszky-díjas grafikusművész, a Kör szakmai irányítója meleg szavakkal méltatta a Kör alkotóinak munkásságát, és betekintést adott az elmúlt tíz év folyamán a Kör alkotóinak szakmai fejlődésébe.
A kiállítás képei a VIII. Vajai Honvéd Művésztelep alkotásaiból reprezentatív válogatásként kerültek ki. A névelődünk, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár kezdeményezésével elindult, és azóta is minden évben megrendezett tábor alkotói, mind a katonák, mind a honvédelmi alkalmazottak, nagy lelkesedéssel vesznek részt az immár hagyománnyá vált munkában. A táborok alkalmával változatos grafikai és festészeti technikákat van lehetőségük elsajátítani, mint például linónyomatok, rézkarcok, monotípiák, akvarell- és olajfestés. A kiállított alkotások a művészek személyes fejlődésének referátumai.
A megnyitó ünnepélyességét több változatos programpont emelte. A közönség hallhatta Dzsida Jenő versét Papp István, a Csokonai Nemzeti Színház színművészének előadásában. A hangulat fokozásában közreműködtek a Debreceni Honvéd Táncegyüttes és a Debreceni Népi Együttes táncosai is. Az ünnepi programot állófogadás zárta, amelynek fénypontja a születésnapi torta elfogyasztása volt.
A kiállítás 2023. július 15-ig várja látogatóit a DEMKI Józsai Közösségi Házban, azt követően pedig a Kossuth Laktanya rendezvénytermében mutatkozik be a katonaközösségnek, várhatólag 2023. szeptemberében.